Pécsi íróprogram

Múlt és jelen
Rezidenseink
Művek
mehes.karoly@meheskaroly.hu
A honlapon megjelenő szövegek és képek szerzői jogi védettség alatt állnak.
vers ::


Kettőezerhat utolsó verse

2006

A szemébe szerettem volna nézni,
de nem volt szeme, csak
két petyhüdt bőrlebeny az arca
közepén. Odanyúlt az ujjával
kékes színű körme tompán villant.
Ez a kék lett a tekintete.

Hideg van. Séta a sötét fal
mellett, a távoli lámpa közeli
hold. Nem tudom, hová megyek,
csak azt, hogy hosszú a fal,
vagyis messze vagyok.
Egy-egy korty hideg nyálat
nyelek - ez ad erőt és felüdülést is.

Beszélgetünk arról, mi volt.
Beszélgetünk arról, mi van.
Beszélgetünk arról, mi lesz..
Olyan baromira hosszúak
ezek a téli esték.
És ugatnak a kutyák, ki tudja, miről.

Elestem, fáj a lábam.
Már-már mozgásképtelen vagyok.
Olyan messzinek tűnik a világ.
Olyan nélkülem-valónak.
A legijesztőbb, hogy működik,
forog nélkülem.
Az elégtétel: lehet kicsit
fürkészni a halált.

Alvómedvém harminchárom
éves lett karácsonykor.
Krisztusi kor: kicsit kopott,
kicsit elgyötört. De rajta fekszem,
amikor álmodom. Minden éjjel
velem van a Paradicsomban.

Az év utolsó napja
már nem hat meg. Lesem
a pezsgő felfelé szaladó
buborékjait. Lehetne február
nyolc, húsz, május tizenöt,
november hat vagy huszonnégy,
végül is egykutya. Minden
nap megér egy pezsgőt.
Egy verset. Csak nem mindig
sikerül. Annyi itt a varjú,
mondják ők, hogy kár, kár.