A cölpre épült házban
mindig hallni a tenger
morajlását.

A tenger otthon van nálad,
főbérlőd és házmestered.

Cserébe, ha kinézel
az ablakon, mindig látod,
milyen a végtelen.
Ha köd van, akkor is.

***

Egyre közelebb vagy,
miközben egyre távolabb.
A huszadik templomban
is ugyanazt mormolod.
Nem ima.
Hanem ahogy az életed
egyetlen szóba sűrűsödik.
Mintha nem ismernél
más szót semmilyen nyelven.
És lassú porszagot érzel.

***

Annyi utcát bejártál,
hogy végül megértetted,
a járkálásnak akkor sincs
vége, ha elfogynak az utcák.

Megállsz hát, és nézed
a száradó ruhákat.

Valahol ott bújkál a hold
egy hálóing és
egy rugdalózó között.

***

Elolvasod, amit erről
a helyről tudni kell.
Tudni illik. Tudni lehet.

Szakértőleg lötykölöd
a bort. Idegen nyelven
köszönsz, idegen nyelven
köszönnek neked.

Néha megállsz egy kirakat
előtt, s ellenőrződ, akit
ott látsz a csillogó ékkövek
között, te vagy,
te, az idegen.

***

Minden villanással
a múlt üzen. Egyszer volt
emberek kezemunkája,
vágya, gonoszsága.
Ami megmaradt, miközben
ők már nincsenek.

Hozzáérsz egy-egy kőhöz,
körmöd ősi gyóntatószék
fájába vágod.

Próbálsz örökre itt maradni.

***

Elvisz a vonat.
Halk zúgással a sötétben.
Fénypöttyök, fénycsíkok
kísérnak ezen az úton.

Tengersok benned az,
aki te vagy, te lettél.

Cölöpöket farag
egy jó akaratú kéz.

Csontjaid ezek
a cölöppök, bizony.

Életed háza rajtuk áll.