Egy januári nap
tizenöt fok tavaszias
mégis télbe ágyazott
végtelen és tömbszerű

és örökre dermesztő hideg
mint a tányéron maradt krumpliszem

olyan egyszerű pedig
a mese „hol nem volt”-ja
szombati ebéd mindenki segít
iszunk egy korty édeskés vodka

egészség csak az legyen
és az egész olyan -

egy kis mustárt kinyomtam
látom lassan feláll
ujja a szíve felé száll
és a szobába bemegy

minden a halállal elegy

öt perc múlva nincsen apám
ismerős test az ágy matracán
szirénát hallok
szívem vijjogását

bizony ez itt a másvilág
érzem amint valami ráng
mozdul lassan a kezem
igenis én temetkezem