Pécsi íróprogram

Múlt és jelen
Rezidenseink
Művek
mehes.karoly@meheskaroly.hu
A honlapon megjelenő szövegek és képek szerzői jogi védettség alatt állnak.
cikkek ::


Sztorizás lesz, nem lelkizés


A Zsolnay Kulturális Negyed rögvest az év elején, január 21-én indítja útjára a Zsolnay Szalont, Alinda beszélget címmel. A kéthavonta jelentkező műsorban Veiszer Alinda, Prima Primissima-díjas televíziós-újságíró az első alkalommal olyan embereket invitált egy asztal mellé, mint Jordán Tamás színművész, Portisch Lajos sakk nagymester, Jávori Ferenc zenész és Márta István zeneszerző.

Veiszer Alinda a Magyar Televízióban éveken keresztül készítette a Záróra című műsorának adásait, amikből utóbb két vaskos kötetben jelentek meg a legérdekesebb beszélgetések. A Záróra „bezárása” után még néhány kulturális jellegű műsorban foglalkoztatták, ám már jó ideje eltűnt a képernyőről – ki tudja miért nem ragaszkodtak személyéhez, felkészültségéhez, népszerűségéhez. Nem tétlenkedik persze azóta sem, már csak azért sem, mivel a nyár végén kislánya született, de természetesen lassacskán a szakma is újból egyre nagyobb szerepet kap az életében. Ezért mindkét fél örült, amikor jött az ötlet, hogy az induló Zsolnay Szalonnak ő legyen háziasszonya, és természetesen a műsorvezetője, kérdezője is.
Az Alinda beszélget sorozat legelső felvonása előtt minderről így nyilatkozott:

– Nagy sikere volt a Zárórának, ami egy kétfős beszélgetős műsor. Mennyire érzi kihívásnak ezt az újfajta, többszereplős felállást?
– Egész más műfaj négyszemközt beszélgetni. Más is a cél. Négyszemközt lelkizősebb egy beszélgetés, érzésekről szól inkább, több emberrel meg vidámabb. Én történetekre, sztorizgatásra számítok, szakmai eszmecserére, de nem lelkizésre.

– Van-e módszere, ahogy egy-egy fellépésre készül, mik az elődleges szempontok? Mennyire fontos uralnia egy-egy szűkebb, szakmai terepet?
– Ha több beszélgetőtárs van, akkor nagyon lényegesnek tartom előre meghatározni azokat a pontokat a beszélgetésben, amelyekről tudható, hogy mindenkinek fontosak. Kiválasztani olyan kérdéseket, amelyekben nézetkülönbségek várhatók, és olyanokat, amelyekről tudni lehet, hogy egyetértést szülnek. A többi meg a vendégeken múlik...

– Jön az első Zsolnay Szalon: Jordán, Portisch, Jávori, Márta – nem rossz névsor. Mit vár ettől az estétől, mikor lesz elégedett a közös produkcióval?
– Jó hangulatot várok. Nagy játékosok mind, ráadásul, azt hiszem, egytől egyik remek humorral. Szerintem néhol keserédes lesz, többször édes, és csak pillanatokra keserű.

– Meséljen kicsit Pécshez való viszonyáról: mit szeret ebben a városban; és ha van bármi, a Zsolnayval összefüggő élménye, az is érdekelne.
– Majdnem ide jártam egyetemre, így kezdődött a „viszonyunk”... Minden évben itt a POSZT, amelyen sokszor részt vettem, tavaly kivételesen nem. A férjem is pécsi, így egy csomó pécsi barátunk van, a pécsi zenekarok zenéit pedig nagyon szeretem. A Zsolnay Kulturális Negyedben még csak egyszer jártam néhány nyári nap erejéig, és imádom, hogy megfér egymás mellett a rózsaszín terem és a kosárlabdapálya.