Pécsi íróprogram

Múlt és jelen
Rezidenseink
Művek
mehes.karoly@meheskaroly.hu
A honlapon megjelenő szövegek és képek szerzői jogi védettség alatt állnak.
cikkek ::


Akit íróvá dajkált az Árpi

2009

Az íróban mindig munkál egy adag lelkiismeret-furdalás, amiért az írásért elhagyja szeretteit és voltaképp kivonul a világból – véli Bereményi.

Érdekes módon, a mai ismert és elismert Bereményi Gézából az író a legkevésbé közkeletű, sőt, bizonyára akadnak olyanok is, akik nem tudnak arról, hogy az A tanítványok, az Eldorádó, a Hídember, a Régimódi történet rendezője, valamint a mintegy 1200 Cseh Tamás-, Cserhalmi-, Udvaros- és Básti Juli-dal szövegszerzője remek novellista, prózaíró is.
Épp ezért pécsi találkozásunkkor erre az „író Bereményire” voltunk kíváncsiak a Lévai Balázs vezette új, Művészetek és Irodalom Házában rendezett műsor kapcsán.
Ugyanis Bereményi különös dolgot művelt már megint. Negyven évvel a mű születése után elővette azt a novellát (címe, szerényen: Irodalom), ami életének harmadik opusza volt, de aztán ez lett első, 1970-es novelláskötetének, a Svéd királynak a nyitódarabja is. Elővette, kicsit átírta, és filmet forgatott belőle Törőcsik Mari főszereplésével. Ám a történet főhőse akkor is, ma is ugyanaz a Dobrovics, aki 22 éves és író akar lenni. Nem lehet nem észrevenni benne az egykori süvölvény írót.
– Ma már, ennyi idősen, azt hiszem, tudom, milyen folyamatok zajlanak egy ifjú szerzőben. Az íróság furcsa tudatmódosulás. Rejtett összefüggések boncolgatása. Most, 40 évvel később egy pár dolog meglepett akkori irományomban – vallotta meg a szerző, aki 1985/86-ban az akkori Janus Pannonius Tudományegyetemen írói mesterséget tanított, valamint egy Ady-szemináriumot is tartott. Jelenleg a Közép-Európai Egyetem oktat, meg is választották az Év Tanárává.
De vissza a kezdetekhez:
– Az én családomban soha, senki nem volt író vagy irodalmár. Úgyhogy a választott pálya még inkább elszakított a famíliámtól. Emlékszem, hogy amikor már kiderült a „dolog”, és néha egy-két különösebb dolgot fejtegettem otthon, egyszerűen összenéztek, épp csak azt nem mondták: ez menthetetlen. Voltaképp szégyelltem is az íróságot, a kézzel írt műveket csak anyámnak adtam oda, aki egy vállalatnál dolgozott, és ő gépelte le őket.
Persze, azért kellett valamiféle közönség. És egy egyetemi közegben ezt meg is lehet találni.
– Volt hat ember, akik írtunk, és egymásnak mutattuk meg a műveket. Meg voltunk győződve róla, hogy amit mi írunk, sokkal jobbak, mint bárki másé, de azt is elhatároztuk, mi sosem leszünk olyan megalkuvók, hogy megjelentessük. Egymás írásaiért feltétlenül rajongtunk, a legjobb irodalomnak tartottam, amit a barátaim írtak, és ők is így vélekedtek az én műveimről. Az a furcsa, hogy azóta rengeteg idő eltelt, közülük többen már nem is élnek, de bármit is csinálok, mindig úgy gondolok erre a hat emberre, hogy vajon mit szólnának hozzá?
Aztán jött az igazi íróvá avatás:
– Elkerültem egy másik társaságba. Alig volt még írás, amit életemben elkövettem. Ott elolvasták, rajongtak érte. Három oldal volt az egész. De mindenki sutyorgott, majd jön az Árpi, az Árpi majd megmondja. És egyszer csak tényleg jött egy manusz, ő is elolvasta a három oldalt, és rám nézett. Jó, mondta, te író leszel. Gyere, íróvá avatlak. Leült egy székre, az ölébe vett és szabályszerűen elkezdett ringatni, közben mormolt valamit. Nem tagadom most sem: én ettől boldog voltam!
És végül aztán komolyra fordult az ügy.
– Hiány volt fiatal írókban. Az Írószövetség legifjabb tagja, az akkori KISZ-titkár, Csurka István már majdnem negyven éves volt. Egy nap összefogtunk, és elmentünk a Magvető Kiadóhoz, ahol beadtuk írásainkat és vártunk a folyosón. Kisvártatva kijött egy törpeszerű kis ember és megkérdezte, Melyik a Bereményi? Bevezetett egy szemüvegeshez, aki ennyit mondott: Te vagy a legjobb. Van-e egy kötetre való novellád? Kapásból rávágtam, hogy persze. De hozzátettem, hogy még azért rendezgetni kellene őket... Erre azt kérdezte: Húsz nap múlva be tudod hozni? Azt feleltem, igen. A folyosón a többieknek nem mertem megmondani, mi történt odabent, csak legyintettem egyet, hogy á, ezek hülyék. És rohantam haza, hogy megírjam a nem létező kötetet.
Ez lett a Svéd király.