Pécsi íróprogram

Múlt és jelen
Rezidenseink
Művek
mehes.karoly@meheskaroly.hu
A honlapon megjelenő szövegek és képek szerzői jogi védettség alatt állnak.
cikkek ::


A szocializmus éveinek torz krónikásai


Megfigyelők és megfigyeltek címmel három napos, nemzetközi konferencia ért véget szerdán az Akadémiai Székházban. A téma közös múltunk volt: a volt szocialista országok titkosszolgálatainak története.

Az utóbbi, lassan két évtizedben sokszor, sok mindent hallhattunk az ügynökökről, voltak ügynökbotrányok és születtek ügynöktörvények. A történészek természetesen más szemmel tekintenek az ügynökvilág múltjára, mint a média: hihetetlen mennyiségű, feldolgozásra váró adat került a birtokukba a volt belbiztonsági irattárokból alakult történeti hivatalokba – ez mára majdnem minden volt szocialista országra igaz.
Dr. Gyarmati György, a magyar Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója lapunknak arról számolt be, hogy hosszú évek óta együtt dolgoznak már a külföldi kollégákkal, ez hívta életre a pécsi összejövetelt is.
– Az nyilvánvaló, hogy az összes szocialista titkosszolgálat a szovjet rendszert vette át, ezt a besorolási- és kartotékrendszerből, a dossziék vezetéséből is le lehetett szűrni. Kezdetben a szisztéma kiépítése szigorú szovjet belügyis felügyelet mellett történt, de az érdekes, hogy miután felállt a helyi titkosszolgálat, a szovjetek többnyire egy különálló, saját hálózatot is működtettek még, pluszban. Amit történész szemmel látni, és tán a legfontosabb, hogy a birtokunkba került iratok igazából nem az ügynökről szólnak, hanem a célszemélyről, a megfigyelendő, megregulázandó egyénről, ám összeségében a meghurcolt társadalomról. Sokszor az ügyönki jelentésekből tudjuk meg, hogy a lakosság valójában mit is érzett és gondolt a történésekről. Nagyon érdekes, hogy például a '68-as csehszlovákiai bevonulásban való magyar részvételről milyen vélemények voltak. A Népszabadságban, nyilván, erről nem lehetett sokat olvasni... Az ügynökjelentésekből tudjuk, hogy a magyar társadalom ugyan helytelenítette a szovjet beavatkozást, ám az volt az általános vélemény, hogy Kádárnak nem volt más választási lehetősége. A jelentésekből kiolvasható, hogy kvázi felmenti a közvélemény, bizonyára jól látva azt, hogy amennyiben nem engedelmeskedik Brezsnyevék kérésének, az retorziókat jelentett volna.
Gyarmati György szól róla, hogy az „alapkiképzés” után természetesen minden egyes szocialista országban sajátos irányt vett a titkosszolgálat fejlődése.
– Érdekes megfigyelni, mondjuk, a lakossághoz viszonyított ügynökszámot. Az NDK-ban a Stasi legalább háromszor több ügynököt foglalkoztatott, mint a magyar szervek, és természetesen a tevékenységük is sokkal intenzívebb volt, még jobban átszőtte a társadalom életét a besúgás. Ha szabad így fogalmazni, a magyar titkosszolgálat mindig is, még Rákosi alatt is „slampos” volt egyes testvéri országokéhoz képest. Aztán az 1960-as évek közepétől egyértelműen a Ceauşescu-éra rettegett szerve, a Securitate volt a „csúcs”, személyi állományát és kegyetlen módszereit tekintve egyaránt.
A bukaresti Történeti Levéltár munkatársa, Csendes László épp erről a Securitatéról beszélt, annak is csupán egyik módszerét ragadva ki példáként: a kényszergyógykezelést.
– Ceauşescu 1968-ban tartott egy beszédet, amiben feltette a szónoki kérdést: vannak-e még Romániában olyan erők, amik veszélyeztetnék a szocializmust? Meg is válaszolta, hogy szerinte nincsenek, majd hozzátette: bolondok persze nálunk is vannak, mint a világon mindenütt, ellenük azonban megvannak az eszközeink. Nos, nem csak az eszközeik voltak meg, mint tudjuk, hanem azt is a Securetitatéban döntötték el azt is, hogy ki minősül bolondnak. Az előadásomban csupán három ismert esettel világítottam rá, mindez mit is jelentett: folyamatos zaklatásokat, lakásból való elhurcolást, nyílt utcán való lefogást, amik ezekben az esetekben kórházi gyógykezeléssel, illetve elmegyógyintézetbe való bezárással folytatódtak. Szomorú, hogy Vasile Paraschiv, egy egyszerű munkás 1978-as megkínzatása kapcsán csak most, 2008 elején emeltek vádat, a Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló Intézet tevékenysége nyomán.
Csendes László beszámolt róla, hogy 22 kilométernyi iratanyagot tárolnak a bukaresti Történeti Levéltár helyiségeiben, úgyhogy még több történész-generáció számára van munka. Más kérdés, hogy Romániában elég nagy ellenállásba ütközik a Secus-múlt vizsgálata, hiszen lépten-nyomon derül ki még ma is akár közszereplőkről, vagy amúgy köztiszteletnek örvendő személyiségekről, hogy jelentettek. Az iratok között találkozni egy-egy magyar főszekussal is, de nem voltak sokan.
– Engem is figyeltettek, megtaláltam az anyagomat. Annyi fáradságot sem vettek már, hogy fedőnevet adjanak az ügynöknek, a rendes nevén futott minden, nem volt nehéz azonosítani... – mondta még Csendes László.

A magyar titkosszolgálat az emigrációban vitézkedett

A magyar titkosszolgálat nem fejtett ki különösebb nemzetközi tevékenységet, bár elég jó arab kapcsolatai voltak, amit a szovjetek néha igénybe is vettek (emlékezhetünk Carlosra, a nálunk vendégeskedő terroristára). Mivel Lengyelországgal együtt mi számítottunk komoly katolikus fellegvárnak, egy igazi „küldetése” volt az ügynököknek: felderíteni a Vatikán belső dolgait. Az 1970-es években a magyar hírszerzés legjobb emberei szinte berendezkedtek Rómában.
Ám a hazai vezetés számára a magyar emigráció megismerése volt az igazán fontos. Ebben a honi ügynökök „nagyot” alkottak: nem volt olyan emigráns szervezet szerte a világon, ahová be ne férkőztek volna és ne végeztek volna – az szervezet szempontjából – értékes bomlasztó tevékenységet. Egy vélemény szerint az 1960-as évektől folyó ügynökmunka eredményeképpen a belügyisek szinte jobban tudták, mi folyik a magyar emigrációban, mint ő maguk...