Pécsi íróprogram

Múlt és jelen
Rezidenseink
Művek
mehes.karoly@meheskaroly.hu
A honlapon megjelenő szövegek és képek szerzői jogi védettség alatt állnak.
cikkek ::


Frankfurt után, 6 órakor

Dunántúli Napló, 1999

Frankfurt után, 6 órakor

Az idei 51. Frankfurti Könyvvásár díszvendége (vagy ahogy a német megfogalmazás magyarul szól: súlypontja) Magyarország volt. Az előkészületekről, kisebb és nagyobb civódásokról, kormány(biztos)váltásról bőven olvashattunk a vásárt megelőző két év alatt. Főképp panaszokat. Most, néhány nappal a vásár után sokan már arról sóhajtoznak, hogy mikor leszünk megint „Schwerpunkt”, és irigylik a jövő évi vendégeket, a lengyeleket.

A repülőtéri S-bahnra felszállva az első ember, akibe belebotlok, Závada Pál, a legsikeresebb szépirodalmi magyar regény szerzője, még a Nők Lapja is átvette közlésre. Kérdem, mi hír, mire azt a választ kapom, hogy olyan, mint Budapesten az Írók Boltjában, ide tette át székhelyét az élő magyar irodalom.
A frankfurti vásárváros tényleg egy város. Ami azt jelenti, élet is van benne, meg távolságok. E kettő ugyan nem feltételezi egymást minden áron, de itt megvalósul. Kis busz visz körbe a vásár területén, és bizony, igyekezni kell, hogy az ember könyvekkel, prospektusokkal, összetekert plakátokkal és földgömbbel (!) felszerelkezve benyomuljon az utastérbe.
A 3.0 számú épületet nem nehéz megtalálni, egyrészt azért, mert közel esik a bejárathoz, másrészt ha nem is minden út, de minden nyíl ide vezet. A magyar kiállítás kacskaringós pillangója röpköd körben. Az első kör az ismerkedésé, és úgy tűnik, hogy minden rendben van. Főképp azért, mert sok a nép, bár a nagy részük valóban ismerős magyar író. Később kiderül, hogy az ismeretlenek is magyar írók, és ez jó, mert bizonyos kirohanások ellenére konstatálni lehet, hogy vagy a magyar állam bőkezűsége vagy német kiadók és egyéb szervezetek figyelmessége folytán, de nagyjából itt vannak, akiknek itt a helyük.
Az más kérdés, hogy a kiadók nem túl elégedettek a kiszolgálással. Mert akárhogy is, a 300 ezer forintos placcbérletért valóban elvárható lett volna, hogy a díszvendég pavilonjába is jusson mindenhová szőnyeg, sőt az se ártott volna, ha a kartonpapír-labirintust szervesebben összekötik a bemutató térrel és a Pest-Buda Cafével, ahol a műsorok zajlottak. Így aztán igaza volt Matyi Dezsőnek, a pécsi Alexandra Kiadó vezetőjének, aki arról szólt, hogy a termet ketté osztó folyosó és a két végén lévő ajtó egyenesen arra csábít, hogy a látogatók elhagyják a terepet, miután megtekintették Kőrösi Csoma Sándor és a nagy magyarságban társai szobrát.
Szirtes Gábor, a Pannónia Könyvek sorozatszerkesztője szintén évek óta Frankfurt-járó kiadó, és bizony úgy látja, hogy hiba volt elfogadni a 3.0-ás épületet, mert ez mindentől a lehető legmesszebb van. Például az angolszász kiadók a szokott 9.0 házban a vásárváros kilométerekre odébb lévő csücskében székelnek, és nem biztos, hogy mindenki veszi a fáradságot, hogy idelátogasson, holott, ha a szomszéd pavilonban lennénk, megtenné. Ahogy Csordás Gábor, a Jelenkor Kiadó első embere fogalmazott, a kiállítás-rendezést és dizájnt leszámítva elég jók az esélyeink, már ami a német könyvpiacot illeti.
Ugyanakkor abban is egyetértenek a Frankfurt-járt emberek, hogy a már bevezetett 3-4 név (Konrád, Esterházy, Nádas, Kertész) bőven kielégíti a mai magyar irodalomról a mégoly művelt külföldi olvasó igényszintjét – elvégre, tegyük a kezünket a szívünkre, mi hány szerzőt tudnánk felsorolni más kis népek, mondjuk a norvég vagy az albán mai irodalmából, de még a csehekről szóló tudományunk is megállna Kunderánál vagy a már halott Hrabalnál. Ezért aztán Frankfurtnak nagy eredménye lehet, hogy mindennek ellenére még néhány magyar név bekerülhet a körforgásba (itt legtöbbször Tar Sándort említik), akikről a rangos napilapok, a Frankfurter Allgemeine Zeitung vagy a Süddeutsche Zeitung is részletesen és dicsérőleg írt.
A múlt heti pécsi Magyar Lettre-esten is a frankfurti tapasztalatokat boncolgatták a szerzők és a kiadók. Természetesen mindenki tisztában van azzal, hogy a könyvkiadásban is keményen a piaci szempontok érvényesülnek, ugyanakkor a komoly, nagy kiadók – épp azért, hogy megőrizzék a befolyásukat, súlyukat – időről időre vállalják a kockázatot, hogy felfedezzenek új neveket. Lehet, hogy a könyv nem lesz anyagi siker, de ezúttal annál fontosabb, hogy a kötetet és szerzőt bemutatják a lapok, az elektronikus média. A Jelenkor például előrehaladott tárgyalásokat folytat, hogy az itthon nagy visszhangot kiváltó Oravecz Imre-kötetet megjelentesse egy neves német kiadó.
Ezt a trendet egyébként megerősítette a frankfurti Neue Literatur című lapot kiadó Gerhard Csejka, aki arról beszélt, hogy a könyvpiac nagyon dinamikus, és bár vannak fontos oszlopok az irodalmi színtéren, folyamatos a felfedezés iránti igény. Ennek kapcsán persze az is szóba került, hogy a könyvpiacon irodalmi teljesítmény „csupán” jó alap, erre jön a marketing, és hát ki kell találni a szerzőket is, mitől lesznek érdekesek, milyen színezőelem kell ahhoz, hogy a figura is eladható legyen.
– Frankfurti Könyvvásárt kétféleképpen lehet értékelni – mondta Kukorelly Endre költő. – A pesszimisták elmondhatják a pesszimista verziót, az optimisták is a sajátjukat. Olyan ez, mint az élet.
Mindehhez Csordás Gábor kiegészítése:
– Siker volt, de ez a siker 99%-ban a németeknek köszönhető. Sajnos, megint bebizonyosodott, hogy – valószínűleg a világon sehol – egy kormányhivatal nem alkalmas az irodalom népszerűsítésére.