Pécsi íróprogram

Múlt és jelen
Rezidenseink
Művek
mehes.karoly@meheskaroly.hu
A honlapon megjelenő szövegek és képek szerzői jogi védettség alatt állnak.
cikkek ::


Festett testtel nyáron

Dunántúli Napló, 2000

Lehet számolgatni, mi költségesebb a nyárra: megvásárolni a méregdrága, természetesen az idei szezonra direkt átszabott „millenniumi” fürdőruhákat (akár többet is), vagy venni némi festéket, és bekenni vele azt a testfelületet, amit mindenképp takarni szeretnénk.

Nem kevés önbizalomról tanúskodik annak a testfestő-stúdiónak a reklámja, amely azt állítja, hogy ha Michelangelo ma élne, ő is erre a mesterségre adná a fejét. Aki egyszer is látta a Sixtusi-kápolnát, nem is olyan biztos abban.
Persze, ez nem jelenti még azt, hogy eleven testekre, e természet alkotta remekművekre ne lehetne további praktikus csodákat dekorálni.
A leginkább amatőr, minimálfunkciót ellátó mázolás csupán annyit tesz, hogy az inkriminált testhajlatokban és -domborulatokon különböző színű felületeket hoz létre, mintegy festék-fürdőruhát alkotva. Mindez kézzel is elvégezhető, de a profik inkább festékszóróval dolgoznak. A pácienseket (vagy hogy is mondjam...) felöltöztetik „negatívba”, vagyis csak azok a testrészek maradnak ezúttal szabadok, amit amúgy a fürdődressz vagy bikini takarna, és akkor megkezdődhet az ihletett alkotás.
Nem tudom, strandra mennyire praktikus éj királynőjének öltözni, az amazon még elmegy, a párduccal megint vannak bajok, főképp ha a mintázathoz nem társul párductest.
Ami nem nagyon derül ki az ajánlatokból: vajon a használatos a festék vízhatlan, vagy a habok lemossák? Vagy ha ellenáll az elemeknek a párduc-minta, vajon így marad örökké?