Pécsi íróprogram

Múlt és jelen
Rezidenseink
Művek
mehes.karoly@meheskaroly.hu
A honlapon megjelenő szövegek és képek szerzői jogi védettség alatt állnak.
prózák ::


A forradalom napján, délben

2004

A harangszóra zihálva futott hazáig. Keze a zsebében, markolta erősen az új szerzeményeket.
Belökte a magas kőkerítésbe vágott ajtót. Kifogyott belőle a szusz, meg kellett álljon egy mély levegőért. Ahogy újra megtelt a mohó, tízéves tüdeje, egyszerre felragyogott előtte a kert. Ki-bevágtatott itt minden nap többször is, ám most az egyszer, hogy megállt, a kert meghálálta. Amire az október képes, amit adni tud, azt megmutatta neki és odaadta. A piros és sárga minden létező árnyalatát, a lugasban meghagyott néhány sor szőlő liláját. És illata volt a kertnek, valami egészen furcsa, egyszerre savanykás és édes, füstszagú és metszően friss.
Szerda volt és ünnep. A hét középső napja, amikor nem kell csinálni semmit. Mert évtizedekkel ezelőtt az emberek kitörték a forradalmat.
Kihúzta a kezét a nadrágjából. A tenyerében három, tíz centi hosszú, kúp alakú, tompa fényű töltényt tartott. Lucskosra izzadta őket.
És ez az övé. Hiába ütötte ki a kezéből negyed órája a kancsal Vancsura, kinek nincs ilyen, kapd be, nagyfaterom ott volt a… mondott valami helyet, ami Pesten van, Karnis tér vagy mi…, hogy harcolt a ruszkik ellen, golyószóróval lőtt.
Mindegy. Ezeket akkor is ő találta, ahol bontják a régi „Boszorkányházat”, ott. Tíz körmével vájta ki a töltényeket a puha, agyagos sárból.
Ááááákos!, hallotta anya sivító hangját, valahonnan egy másik világból, a tőle húsz méterre álló házból.
Ezek szerint készen áll az ünnepi ebéd. Szerda van és mindenki itthon eszik, rántott hús lesz, zsírban sült krumplival, ezt köszönhetik hát a forradalomnak, a békés családi ebédet a verőfényben.
A fények és az árnyékok a szépen terített asztalt is felosztották maguk között. A harmadik szelet rántott húst nyiszitelte a tányérján, apa bort töltött anyának és magának. Emelte a poharát, és azt mondta: Hát akkor… És ittak.
Akkor kérdezte meg, hogy legyűrte az utolsó falatot, épp hogy keresztbe nem fordult a torkán.
Mi az a Karnis tér?
Karnis tér? Miféle hülyeség ez?
Hát ahol a forradalom… A Vancsura öregapja harcolt ott.
Apa anyára nézett, aztán mind a ketten őrá.
Hirtelen az eszébe villant még az a név, amit a Vancsura emlegetett: a Gergő bácsival harcoltak…
Apja beszívta az ajkát, megint anyára nézett. Aztán megint rá.
Akarsz egy hatalmas nyaklevest, fiam?
Forróság öntötte el a nyakát. Megrázta a fejét.
Anya felállt, és elvette középről a húsostálat.
Ő pedig az asztal alatt a zsebébe süllyesztette a kezét, és megmarkolta a kincseit, amiket a forradalom ünnapén szerzett.