Pécsi íróprogram

Múlt és jelen
Rezidenseink
Művek
mehes.karoly@meheskaroly.hu
A honlapon megjelenő szövegek és képek szerzői jogi védettség alatt állnak.
prózák ::


Még egy történet Micimackóról

2005

Villával vágta a hideg fasírtot.
A szőke asszony a mosogatónak dőlt, bal könyöke alá dugta a jobb kezét, a bal kezére az állát támasztotta. Kicsit hideg volt már fél egykor, éjszakára kikapcsol a termosztát, 17 fokra állította be, csak reggel öttől melegít be újra kazán.
Hátul akart meglógni a szemétláda, mondta a férfi, de sovány próbálkozás volt. Három embert eleve a ház mögött helyzetem el, Rambóék olyan tuti halkan tudnak mozogni, hogy még a kutya se vesz észre semmit, ezeknek még szaguk sincs. Ilyen a jó kommandós, mintha nem is létezne, de amikor kell, azonnal lő.
Bekapott még egy falatot, lassan rágta, forgatta a szájában. Igazából nem volt éhes, sőt, úgy érezte, tele a gyomra, tele még a harc feszültségével.
Felnézett a feleségére.
Danika?
A szőke asszony most elmosolyodott.
Nagyon készül a jelmezbálra.
Lesz jelmezbál?
Hát már mikor mondtam… Pénteken. Megígérted, hogy eljössz.
Erre nem válaszolt, kotorászott a villával a tányéron.
Minek öltözik be?
Erre se emlékszel?
Most így kapásból…
Az asszony leeresztette a kezét, a jobbikkal elkapta a lecsüngő konyharuha sarkát, azt kezdte morzsolgatni.
Elkezdte nekem üvöltözni, hogy úgyis kinyírlak, te tetű zsernyák. Ilyenek ám ezek. Gondolják a szűk agyberendezésükkel, hogy jól felbosszantjuk a rendőr bácsit, aztán majd hibázni fog. Csakhogy ilyen nincs. Engem nem lehet felbosszantani és éppen ezért nem is hibázok.
Beledöfött a villával egy darab fasírtba, felemelte, elégedetten szemlélte egy pillanatra, majd a szájába dugta.
Micimackó akar lenni.
Megállt a rágásban.
Mi van?
A Danika, őt kérdezted, nem? Micimackó lesz.
Érezte, amint a valami furcsa, idegen idegesség keríti hatalmába.
Miért?
Mit miért?
Mért ez a Micimackó?
Mert szereti, azért.
Nem értem.
Nem érted?
Nem. Miféle gyerek ez?
A te fiad.
Épp erről van szó. Minden rendes fiú kalóznak öltözik, vagy kovbojnak, vagy indiánnak.
Micimackó akar lenni.
És persze, te hagyod.
Mért, mit kéne tegyek?
Megmondani neki.
Ugyan mit?
Hogy mi legyen. Hogy legyen valaki. Ne ilyen töketlen.
Hét éves. Mit akarsz tőle?
Hogy ne hagyja magát. A Micimackók soha nem mennek semmire, ezt így hidd el. Még ez a gané Sóskúti is, kapálózott, amíg tudott… Azt hitte, hátul ki tud törni, a kis hülyéje. A Rambó Ferike aztán adott neki, megküldte rendesen.
Csönd lett. A férfi csak löködte a maradék fasírtot a tányéron a villa hegyével. Az asszony megrántotta a konyharuha csücskét, leszakadt az akasztója, most ott lógott előtte, mint egy rövidke kötény.
Akkor mondd meg neki te, szólt aztán halkan.
Mi a fenét?
Hogy nem lehet Micimackó.
Én mindig rabló voltam, meg betörő, egyszer Zorro.
Beszéld rá, ha tudod. Csak akkor hiába dolgoztam.
Mit dolgoztál?
Maci fejdíszt. A régi kapucnit kifordítottam, és a szőrös felére varrtam két fület.
A férfi eltolta maga elől a tányért, felállt. Rántott egyet a nadrágján. Észrevette, hogy a fekete ingén egy pirosas fasírtmorzsa egyensúlyoz. Le akarta pöckölni, de aztán megfogta két ujjal, és a tányérra a dobta.
Azt csináltok, amit akartak, mondta száraz hangon. Megyek aludni, hosszú volt a nap.
A szőke asszony összegyűrt konyharuhát a széktámlára dobta. Tett egy lépést a férje felé.
Meghalt?, kérdezte.
Mért halt volna meg? A Rambó Ferike úgy lő, mint egy isten. Durr, vállon. Utána már anyázhatott, ott fetrengett a sárban.
Az ajtóból fordult vissza.
Ez nem kivégzőosztag, anyukám, már megjegyezhetnéd végre. Na, joccakát.