Pécsi íróprogram

Múlt és jelen
Rezidenseink
Művek
mehes.karoly@meheskaroly.hu
A honlapon megjelenő szövegek és képek szerzői jogi védettség alatt állnak.
cikkek ::


Schumacher, a boldog

2010

Ezt azért lehetett várni: a tavaly december 23-ai bejelentés óta, miszerint Michael Schumacher
visszatér a F1-be, jóformán csak róla szólt az élet; ám most, a szerény bahreini 6. hely után
elkezdődött a német legenda osztása. Holott semmi rendkívüli nem történt, a Mercedes GP
vezetése és maga Schumi is többször is leszögezte, nem fognak nyerni Sakhírban.
És ezt becsülettel be is tartották.
Más kérdés, mennyire örömteli ez a számukra. Az olasz és brit lapok természetesen nem
győznek kajánkodni, ebben végre egyetértenek: nem volt meggyőző Schumacher újbóli
belépője. Főleg annak fényében, hogy edzésen és versenyen is kikapott Rosbergtől, a
csapattárstól, és hát a győztes mögött majd’ háromnegyed perccel célba érni sem fene nagy
dicsőség.
A német hol azt nyilatkozta, hogy unalmas volt számára az első futam, hol meg repesni
látszott, és kijelentette, hogy „nagyon-nagyon boldog”. Ám az idestova két évtizednyi
Schumival való tapasztalat azt súgja, hogy a boldogsága azért eléggé mérsékelt lehet, és
biztos, hogy már most kemény szavak hangzottak el a Mercedes-garázs vagy –motorhome
mélyén. Ad absurdum, azt sem zárom ki, ha nem lesz látványos a javulás, ha Melbourne-ben,
aztán Sepangban és Sanghajban is meg kell elégedjen a dobogósnál gyengébb helyezésekkel,
ráadásul többnyire az ifjú Nico mögött, akkor lehet, hogy Schumachernek egyszer csak
megint elkezd fájni a nyaka…, és jöhet Heidfeld. De ne menjünk ennyire a dolgok elébe, mert
azt is tudhatjuk, ha valaki tud küzdeni összeszorított foggal, akkor az is ő: a hétszeres bajnok.